Hírek
Európai Bizottság: A bérek nem érik utol egyhamar a megélhetési költségeket

Továbbra sem várható, hogy a bérek önmaguktól utolérjék az inflációt – közölte úgynevezett téli jelentésében az Európai Bizottság. A Magyar Szakszervezeti Szövetség korábban is hangsúlyozta, nem a munkavállalók tehetnek a kialakult inflációs hullámról, így nem fizettethetik meg velünk, munkavállalókkal a válság költségeit.


A mostani bérnövekedés Európa-szerte az infláció mértéke alatt maradt, ennek következtében pedig folyamatos a reálbércsökkenés. Az árak tehát mindenhol emelkednek, a bérek növekedése azonban mindezt szinte sehol nem követi le. Eközben sok munkáltatónál még az inflációs hullám előtt kialkudott, alacsony bérnövekedést tartalmazó megállapodások határozzák meg a bérek mértékét, ami értelemszerűen ugyancsak messze elmarad az árak drasztikus mértékű növekedésétől. A Bizottság elemzése szerint jelen körülmények között még az is valószínűtlen, hogy legalább a korábbi reálbérszínvonal szintjére a közeljövőben visszatérhessünk.

 A MASZSZ-t is soraiban tudó Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) értelmezése szerint mindez újabb bizonyíték arra, hogy az inflációnak semmi köze a bérekhez, sokkal inkább profit-ár spirállal semmint a többek által hangoztatott ár-bér spirállal állunk szemben. Azaz a bérek kismértékű emelkedése helyett a vállalati profitok hajtják az áremelkedést. Az ESZSZ főtitkára, Esther Lynch arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben emberek milliói küzdenek azért, hogy ételt tehessenek az asztalra és befűthessék otthonukat, az energia- és élelmiszeripari vállalatok rekordprofitra tesznek szert az árspekuláció nyomán. A megélhetési válság leküzdéséhez tehát az extraprofitok megadóztatására és a bérek növelésére van szükség.

 A Magyar Szakszervezeti Szövetség korábban is hangsúlyozta, nem a munkavállalók tehetnek a kialakult inflációs hullámról, így az sem engedhető meg, hogy velünk munkavállalókkal fizettessék meg a válság költségeit. Azt feltételezni, hogy a bérnövekedés növelné az inflációt azért is nevetséges, mert már jóval az idei bértárgyalásokat megelőzően egekbe szöktek az árak, miközben béremelésről ekkor még alig esett szó. A megélhetési válság elsődleges megoldásának ennek fényében Magyarországon is a béremelésének kell lennie.

 A Bizottság elemzésének további érdekes megállapítása szerint a gazdasági növekedés a vártnál magasabb, Magyarországon például 4,6%-os mértékű. Mindez nem csak Európában, de Magyarországon is alapot adna a megélhetési válság enyhítését célzó kormányzati intézkedések meghozatalának is.

 Forrás: https://www.etuc.org/en/pressrelease/eu-warns-wages-wont-catch-cost-living-anytime-soon

 

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom