Hírek
Formálódó ifjúsági tagozat

Régi vezetővel és új helyettessel működik tovább a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata. A közelmúltban megtartott tisztújító küldöttgyűlésen a MASZSZ elnöke, Zlati Róbert hangsúlyozta, az ifjúságban van a szervezet jövője, ezért a szövetség ifi tagozatának is az eddigieknél lényegesen aktív közösséggé kell formálódnia.

A május elsejei hosszú hétvégén tartotta meg soros küldöttgyűlését a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata. A rendezvény megnyitóján Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: az ifjúságban van a szakszervezet jövője. Kiemelte, manapság nem könnyű megszólítani a fiatalokat, ezért azt szeretné, ha a szövetség ifjúsági tagozata aktív mozgalmi közösségé válna, hogy elérje a korosztályt. Leszögezte, a MASZSZ kiemelten fontosként fogja kezelni a fiatalok ügyét és erre kéri a tagszervezeteit is. Beszédében Zlati Róbert bejelentette, nyitott arra, hogy közösen gondolkodjunk a szervezet helyzetéről és jövőjéről, hogy együtt alakítsuk a Magyar Szakszervezeti Szövetséget.

A megnyitót követően következett a MASZSZ 2019-es és 2023-as évi kongresszusa között eltelt 4 éves időszak beszámolója, amelyet a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadott.

A következő napirendi pontban megválasztották az Ifjúsági Tagozat vezetőit. A tagozat vezetésére továbbra is Kovács Dávid, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének delegáltja kapott bizalmat, míg helyettesének Nagy Dávidot, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének küldöttét választotta meg a testület.

Stratégiai képzés

A küldöttgyűlést követően Stratégiai tagszervezés címmel képzés következett, amelyet Sidó Zoltán, a COZZ (Central European Organising Centre) szakszervezeti szervezője tartott. A program alapja az Organising módszertan volt.

Közös május elseje

Május elsején az Ifjúsági Tagozat küldöttei a Budapest 150 – Majális rendezvényére közösen települtek ki, hogy felhívják a figyelmet a szakszervezetek fontosságára. A megmozdulásról Tik-tok videók is születtek, melyeket a KASZ IFI Tik-tok csatornáján lehet megnézni.

 

 

 

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom