Hírek
A SZEF, a MASZSZ és az ÉSZT közös nyilatkozata a pedagógusok mellett

 

Budapest, 2022. szeptember 20.

 

Az aláíró magyar szakszervezeti szövetségek nevében tiltakozunk azok ellen a kormányzati és egyes munkáltatói nyilatkozatok és intézkedések ellen, melyek alkalmasak a pedagógus társadalom érdekeiért kiálló, oktatásban dolgozó kollégák megfélemlítésére!

 Az elmúlt hetekben több tankerületi vezető próbált nyomást gyakorolni a kormány által is elismert jogos bérigény mellett kiálló pedagógus kollégákra, sőt, olyan államtitkári kijelentésre is sor került, mely a pedagógusok morális meggyőződését kívánta kétségbe vonni!

 A jelen nyilatkozatot megfogalmazó szakszervezeti szövetségek vezetői emlékeztetik a magyar politikai élet szereplőit és a társadalom egészét arra, hogy a pedagógusok sztrájkjogát előbb adminisztratív eszközökkel korlátozták, majd ezeket a korlátozásokat, a kétharmados parlamenti többség bírtokában, a pedagógusokkal történő egyeztetés nélkül, jogszabályba emelték! Ennek az lett a következménye, hogy a tiltakozó akciókat a polgári engedetlenség irányába tolta el a kormány. Ez álláspontunk szerint tisztességtelen munkáltatói magatartás.

 Az oktatási kormányzat a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete esetében méltánytalan, a tárgyalási folyamatot pusztán színjátéknak tekintő eljárást folytatott eddig és folytat jelenleg is.

 A tanárok és az őket segítő oktatásban dolgozók munkájának leértékelése már most is megmutatja az egész társadalom számára káros következményekkel járó hatásait. A pedagógus társadalom relatív elöregedése, a pályakezdő pedagógusok alacsony létszáma, mind azt mutatja, hogy sem a bérezés, sem a munkaterhelés nem megfelelő a közoktatás területén. A problémák megoldását a távoli jövőbe akarja kitolni a kormány.

 Demokratikus társadalmakban és demokratikus politikai rendszerekben minden munkavállaló alapvető joga a sztrájk eszközével élni, amikor a tárgyalási lehetőségei kimerültek. A párbeszéd egyik feltétele ezen jogok maradéktalan tiszteletben tartása, a munkaadói és a politikai nyomásgyakorlástól történő tartózkodás!

 Az aláíró szakszervezeti szövetségek támogatják a PSZ és a PDSZ sztrájkszervezését és szolidaritásukat fejezik ki, továbbá ennek a szolidaritásnak a kifejezésére szólítják fel tagszakszervezeteiket!

 Elkötelezettek vagyunk a mellett, hogy a PSZ és a PDSZ által október elején az Alapvető Jogok Biztosának területei hivatalai elé szervezett demonstrációkra mozgósítsuk szövetségeink tagszervezeteit.

 

                    Csóti Csaba                                                                         Zlati Róbert

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma                            Magyar Szakszervezeti Szövetség

 

dr. Kuti László, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom