KASZ Ifi – MASZSZ Ifi munkajogi oktatás

 
Budapest, 2017.02.20.
KASZ Ifi – MASZSZ Ifi munkajogi oktatás
  
2017. a szervezetépítés éve a konföderációs ifjúság számára. Ennek tükrében, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata (KASZ Ifi), együttműködésben a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatával (MASZSZ IFI) egy 4 alkalmas munkajogi oktatást szervezett, amelynek első alkalma február 20-án került megrendezésre.
  
Témája a munkaviszony alanyai, munkaviszony létesítése, munkaszerződés teljesítése és módosítása volt, amelyre szép számmal érkeztek a résztvevők. A nagy érdeklődést mutatta, hogy nem csak a KASZ képviseltette magát, de a TÁVSZAK, PVDSZ, VASAS, BDSZ és EKSZ részéről is voltak érdeklődők. A rendezvénysorozatot dr. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), illetve Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke nyitotta meg.
 
Az oktatás első felében a KASZ alelnöke, Buday Pálné tartott előadást. Elsősorban olyan alapvetésekről folyt az előadás, amelyekkel sok munkavállaló nincs tisztában – annak ellenére, hogy általános magatartási követelmények vagy alapismeretek. Ilyen például, hogy mi minősül munkaviszonynak, hova lehet fordulni abban az esetben, ha valakivel szemben nem érvényesül az egyenlő bánásmód, mikor érvénytelen egy munkaszerződés, a munkaszerződés kötelező elemei vagy az alapbér. Az alapvetően elméleti ismereteket gyakorlati példákkal szemléltette az előadó, így ami elsőre bonyolultan hangzott, az a példa alapján jól értelmezhetővé vált.
 
Az oktatás második részét Kovács Andrásné tartotta. A gyakorlati példák innen sem hiányozhattak. Olyan érdekes és valóban hasznos ismereteket kaptak a résztvevők, hogy például milyen esetben tagadhatja meg a munkavállaló az utasítást, illetve milyen esetben kell, hogy megtagadja. Mikor jogosult a munkáltató a munkavállalót eltérő munkakörben foglalkoztatni vagy éppen a szokásostól eltérő munkahelyen.

Ilyen és hasonló érdekes témákat vitattak meg a jelen lévők, hiszen az előadások után sok kérdés merült fel, amely szintén azt bizonyítja, hogy szükség van a Munka Törvénykönyvében foglaltak szakszerű átadására, hogy a dolgozó ember ne csak munkavállaló legyen, hanem tudatos munkavállaló.

A képzés-sorozat következő időpontja március 13-án lesz, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket Kiss Nikoletta főszervezőnél.

Összeállította:
Kunert Annamária
MASZSZ Ifi alelnök


 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!