Megállapodás a BKV-nál

EKSZ: ez csak az első lépés

Elfogadja, de mindössze az első lépésnek tartja a BKV béremelési javaslatát, a 10+5 százalékot az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Annak ellenére, hogy az ajánlat közel áll az EKSZ eredeti követeléséhez, a három helyett egy évre szóló 15+5 százalékhoz, a szakszervezet felszólítja a cégvezetést, hogy az aláírást követően azonnal kezdje el keresni a következő évekre szóló anyagi forrást, mert a dolgozók egyre nehezebben tolerálják a mostanihoz hasonló, hónapokig tartó bérhuzavonát.

Elfogadják a hosszú színjáték után tett béremelési ajánlatot a BKV-s szakszervezetek, amelyek vezetői úgy vélik, áprilisban már éppen ideje, hogy a fővárosi közlekedési cégnél dolgozók is több pénzt vigyenek haza, hiszen az állami és a versenyszférában működő vállalatoknál is már régen túl vannak az egyezségen – szögezte le a mai egyeztetést követően Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az EKSZ – amely egyike a cégnél működő legnépesebb, saját tagokkal, vagyis nem szövetségként működő szakszervezetnek –, még ha engedményekkel is, de elégedett a havonta több tízezer forint pluszt eredményező megállapodással, hiszen ez igen közel áll ahhoz, amit már novemberben követeltek, az erre az évre vonatkozó 15+5 százalékos mértékhez.

Az „erre az évre vonatkozó” kitételt azért hangsúlyozza Nemes, mert néhány BKV-s szakszervezet az elmúlt hónapokban előállt azzal az igénnyel, amelyet az állami cégeknek ajánlott a kormány, 3 év alatt összesen 30 százalékos követeléssel, s ekkor még inkább elakadtak a tárgyalások. Ettől kezdve ugyanis a cégvezetés azt a 34 milliárd forintot kezdte keresni, amely ennek a követelésnek a teljesítéséhez kell. Az EKSZ viszont többször is leszögezte, hogy az emberek beérnék már az idei béremeléssel is, csak legyen végre valami plusz, s a következő évek béremelési forrásairól ezt követően, szinte azonnal kezdjen gondoskodni a cégvezetés és a tulajdonos. Nemes szerint ugyanis a BKV-sok egyre nehezebben viselik ezt az évek óta tartó átlátszó béremelési színjátékot. Nem véletlen, hogy az EKSZ által letétbe helyezett nyolcszáznál több felmondólevélből még egyetlen egyet sem kértek vissza az aláírók. Ők azok, akik bármikor készek elhagyni a céget, mert elfogyott a türelmük. Igaz – szögezi le Nemes – egyelőre olyan sincs, aki beélesítette volna az azonnali felmondását, hiszen várták, mi lesz a béralku vége. A mostani 10+5 százalék arra elég, hogy egyelőre visszatartsa az embereket, arra viszont kevés, hogy hosszútávon megoldja az elvándorlás és a létszámhiány okozta problémát – magyarázza az elnök.

Nemes elismeri, a visszamenőlegesség miatt az első kifizetés látványos összeg lesz, hiszen összesen négyhavi béremelés adódik össze. A május elsejétől megemelt fizetés mindenképpen elmozdulás a holtpontról – szögezi le az elnök, ami szerinte – is – egyértelműen szakszervezeti siker, amelyben az EKSZ-nek jelentős érdeme van. Az ajánlatot elemezve kiderült, hogy a változás a magasabb béreket érinti kisebb, 10 százalék körül mértékben, ám a kisebb keresetűek átlagosan 15 százalékkal kapnak majd többet. Ez az elmúlt évek gyakorlatához képest jelentős eredmény, de csak a kezdet – szögezi le az elnök. Az biztos, hogy az EKSZ folytatja a bérharcot és mindent megtesz azért, hogy a bérfejlesztési folyamat itt ne torpanjon meg, mert a folytatás az egyik kulcsa az elvándorlás megállításának – olvasható a közleményben.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

augusztus 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!