EGYESÜLÉSI NYILATKOZAT
a magyarországi dolgozók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozásáról


Mi a magyar szakszervezeti mozgalom szerves és meghatározó részét képező Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az ezekhez a szakszervezeti szövetségekhez tartozó tagszakszervezetek úgy látjuk, hogy az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején kialakult szakszervezeti struktúra betöltötte történelmi szerepét, és megújulás nélkül ma már nem alkalmas a hatékony dolgozói érdekképviseletre, érdekérvényesítésre.

A sokszínű, versengő szerveződés az első években hozott eredményeket, de a későbbiekben az együttműködés helyett az elkülönülés és az ellenségeskedés vált jellemzővé. Ezt a pártpolitika mindig kihasználta és saját céljaira használta fel, tovább nehezítve a sikeres munkavállalói érdekvédelmet.

A kormányok, együttműködve a tulajdonosokkal és vállalkozókkal a szakszervezetekkel szemben esetenként megosztó, egyoldalú politikát folytattak. 2010 óta különösen jellemző, hogy kizárólagos előnyben részesítenek egyeseket, és semmibe vesznek másokat.

Van válaszunk: az egyesülés.

Létrehozzuk az egységes szakszervezeti konföderációt a hazai munkavállalók, a versenyszférában, a közüzemekben dolgozók, a közszolgálatban állók jövője érdekében.

Olyan szövetséget akarunk:

  1. Amely határozottan vállalt alapértékeken nyugszik. Ezek: a szolidaritás, az esélyegyenlőség, a demokrácia, a hazafiság, az európaiság, a jogállamiság, a pártsemlegesség.
  2. Amely a szerveződés szabadságát, a tagszervezetek, ágazatok önállóságát tiszteletben tartva olyan belső együttműködést alakít ki, ami biztosítéka a hatékony érdekérvényesítésnek.
  3. Amely az anyagi és szellemi erőforrások egyesítésével megfelelő képzést, hatékony szakértői hátteret és érzékelhető helyi, területi, és nemzetközi jelenlétet biztosít a tagszakszervezeteknek, a szervezett munkavállalóknak.
  4. Amely képes a párbeszédfórumokban a közös érdekek összehangolt képviseletére, az eredményes és széles körű belső együttműködésre.
  5. Amely nyitott és befogadó minden szakszervezet és szövetség irányában és kész a dolgozók érdekeit szolgáló szakszervezeti együttműködésre.
  6. Amely képviseli valamennyi terület és munkahely munkavállalóinak eltérő és változó érdekeit, és megteremti a versenyszféra és a közszféra dolgozói közötti szolidaritást.
  7. Amely képes a tagság, a dolgozók érdekeit az ország, a társadalom, a gazdaság érdekeivel összhangban képviselni, és megkerülhetetlen a mindenkori kormány és a gazdasági hatalom képviselői számára.
  8. Amely kölcsönösen előnyös megállapodásokra kész és képes a kormánnyal, a munkáltatókkal. Nem keressük, de vállaljuk a harcot ha az általunk képviseltek jogos érdekeiért kell kiállni.


Ez a szövetség összefogva olyan lesz, amely végre eredményesen harcol a végzett munka elismeréséért, a nagyobb biztonságért, a méltó életkörülményekért.


Budapest, 2013. május 1.

 

Székely Tamás Pataky Péter Varga László
Autonóm Szakszervezetek Szövetsége Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!