Szavak mellett, szavak helyet - képzés-sorozat fiataloknak

KategóriaSzakszervezeti munka
Utolsó dátum: 2017. szeptember 10. 10:00
Helyszín: VSZ üdülő, Zamárdi - Zamárdi, Kiss Ernő u. 3, 8621 Magyarország

, idén egy 4 alkalmas képzés-sorozat veszi kezdetét, amely célja, hogy új, a szakszervezeti mozgalomban eddig aktívan nem tevékenykedő, ám érdeklődő 35 év alatti fiatalokat vonjunk be az érdekvédelem rejtelmeibe.

Ezért szeretettel meghívunk minden ágazatból 3 fiatalt, akik szeretnének részt venni a képzésen, és akikre a későbbiekben is számíthatunk a tagozat életében!

 

A képzés időpontjai a következők:

Május 6-7.

Május 20-21.

Szeptember 9-10.

Szeptember 23-24.

 

A képzés helyszíne:

Vasutasok Szakszervezetének üdülője

8621 Zamárdi, Kis Ernő utca 3.

 

A programot a rendezvény előtt megküldjük!

A jelentkezéseket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre legyetek kedvesek küldeni legkésőbb április 25-ig (kedd).

Kérek mindenkit, hogy csak olyan résztvevőt küldjön, aki vállalja, hogy mind a 4 alkalmon részt vesz és valóban aktív, illetve proaktív része szeretne lenni a szakszervezeti életnek.

A képzés sorozatot a SZISZ finanszírozza (szállás, étkezés) az útiköltséget viszont a tagszervezetnek kell biztosítania mind a 4 alkalommal!

Budapest, 2017.03.22.

 

Üdvözlettel:

Kunert Annamária                                                                             Kiss Nikoletta

MASZSZ Ifi vezető helyettes                                                             MASZSZ Ifi vezető helyettes

 
 

Minden dátum:

  • : 2017. szeptember 9. 10:00 - 2017. szeptember 10. 16:00

Powered by iCagenda

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

november 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!