IFJÚSÁGI TAGOZAT OLDALAI

Ifjúsági prioritások Európában

Az Európai Szakszervezeti Képző Intézet (ETUI) teremtette meg a platformját annak a rendezvénynek, amelynek keretein belül az Európai Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Bizottságának (ETUC YC) tagjai közösen tanácskozhattak 2 közelgő és fontos esemény kapcsán: az Európai Szakszervezeti Szövetség kongresszusa és az Európai Parlamenti választások. Előbbiről azért fontos beszélni, mert a kongresszuson dőlnek el azok az ifjúságot is érintő témák, amelyek a következő 4 év irányvonalát fogják meghatározni a szakszervezeti fiatalok számára, ezért fontos megfogalmazni a kritikus problémákat és a leginkább problémás témákat. Az EP választások fontossága elsősorban a társadalom és ezzel együtt a fiatalok aktivizálását is jelenti. Sajnos általános európai tendencia, miszerint alacsony a szavazati hajlandóság és ez alól hazánk sem kivétel. Kiemelten foglalkoztak tehát a résztvevők ezzel a problémakörrel, amelyhez szorosan kapcsolódik a szakszervezeti fiatalok aktivizálásának kérdésköre is, illetve a potenciális szakszervezeti tagok megszólítása, amely örök kihívás a szakszervezetek számára.

 

Az összejövetel 2019. január 28. – február 1. között valósult meg a portugál Sesimbra városában és a szakmai témákon túl hálózatépítő szerepe is volt. Ezért a munka többnyire csoportfeladatokat jelentett, amelynek során a résztvevők jobban megismerhették egymást és a különböző kultúrák szempontjait a szakszervezetiséggel kapcsolatban, valamint a tréning lehetőséget adott a még nem uniós, de várományos országok bekapcsolódására is. A csapatépítést követően az ETUC kongresszusi dokumentumok alapján, a témák szerinti csoportok tagjai közös vita során választották ki a legfontosabb ifjúságot érintő problémákat. A fő üzenetek megfogalmazása is a csoport feladata volt, amelynek közvetítésére – általunk kevésbé használt – újszerű módszert „tweet”-eket és „hashtag”-eket alkalmaztak a tagok. Ezek használata jó módszer rövid, tömör üzenetek közlésére, a közösség összetartozásának kifejezésére, ötvözve a modern kommunikációs módszerekkel és eszközökkel.

Szintén csapatmunka során került összegyűjtésre, majd megvitatásra a kérdést: hogyan hat az életünkre az EU a mindennapokban?

Fontos kérdés az Európai Parlamenti választások és a fiatalok aktivizálása a szavazásra. Ennek megválaszolása egy csapatok közötti versennyel egybekötött brainstorming-gal kezdődött, amely meglepő módon több, mint 100 új ötletet eredményezett. Végül a legjobb ötletek kiválasztása után, a résztvevőknek egyénileg is fel kellett állítani 3 akciót, amelyeket otthon, a saját országukban meg is valósítanak.

Utolsó feladatként stratégiai javaslatok kidolgozása következett az ETUC Ifjúsági Bizottságának vezetősége részére, amelyet 5 témára bontva, csapatokban együtt dolgozva valósítottak meg a résztvevők. Az öt téma:

  1. Élethosszig tartó tanulás és digitalizáció - Románia
  2. Minőségi munkahelyek - Németország
  3. A szakszervezetek modernizációja - Törökország
  4. Ifjúsági garancia - Olaszország
  5. Tagtoborzás - Svédország

A javaslatok kidolgozása egy 1 éves ütemterv kidolgozását jelentette nemzeti szintre vonatkoztatva, de minden résztvevő bevonásával.

Az képzési hét során a szakmai ismeretek fejlesztésén és cseréjén túl egyéb kompetenciák gyakorlására is lehetőség volt, mint például prezentációs- és vitakészség, vagy együttműködési készség fejlesztése. A MASZSZ Ifjúsági Tagozata számára különösen hasznosak voltak azok a tréning technikák, amelyek már a következő utánpótlás-képzés tematikájába is bekerülnek.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatát Kunert Annamária képviselte, aki 2017 decembere óta tagja a bizottságnak.

Összeállította:
Kunert Annamária

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

 

sajtoszemle

 

kep5