HírekBérkartellben a nagyvárosi közlekedésiek: 15 százalékos emelést kérnek

Bérkartellben a nagyvárosi közlekedésiek: 15 százalékos emelést kérnek

 
Egységbe tömörültek a nagyvárosi közlekedési cégek szakszervezetei, s közösen, egyszerre kérnek 15 százalékos béremelést, valamint 5 százalékos bérfelzárkóztatási keretet követelnek, s erről egyszerre küldött levélben is értesítették a munkáltatót, a tulajdonost és a Nemzetgazdasági Minisztériumot. A közlekedésiek munkáltatói szemléletváltást és az áldozatos munkát végzők megbecsülését is követelik.

Ezúttal nem úszhatják meg az utolsó pillanatokban kicsikart pár százalékos béremeléssel a nagyvárosi közösségi közlekedést üzemeltető cégek és tulajdonosaik, a Budapesten, Debrecenben, Miskolcon Pécsen és Szegeden működő szakszervezetek ugyanis egységbe tömörülve követelnek 15 százalékos béremelést és 5 százalék bérfelzárkóztatási alapot – közölte a több szakszervezetet tömörítő Egységes Közlekedési Szakszervezet. A közös követelésre egyszerre, egy időben küldött levélben is felhívták a döntéshozók figyelmét. Az EKSZ elnöke leszögezte, nem érheti őket az a vád, hogy későn szóltak, hiszen a cégek még csak most kezdik előkészíteni a jövő évi üzleti tervet, amelybe még be lehet építeni – és a szakszervezetek el is várják, hogy építsék be – a béremeléssel járó költséget. Nemes kijelentette, ezúttal nem hagyják magukat eltántorítani az országos mértéktől, amely hosszú évek után először méltányos és jó kiindulási alap lehet a bérszínvonal további, átlagos rendezésére. Ez a követelés minden nagyvárosi közösségi közlekedési dolgozóra vonatkozik – mondta Nemes hozzátéve: a szövetséges szakszervezetek elszántak, s idén nem fogják hagyni, hogy az utolsó pillanatokig halogatott néhány százalékos alamizsnával szúrják ki a közlekedésiek szemét. Az érdekvédők az 5 százalékos felzárkóztatási kerettől sem tekintenek el, mert az ágazatban messze leszakadt bérek is vannak, s ha ezeket nem emelik az átlaghoz, akkor tovább nő a már amúgy is nehezen kezelhető bérfeszültség és az elvándorlás a szakmából. Ez utóbbi egyes területeken már így is katasztrofális méreteket kezd ölteni, erre a szakszervezetek korábban is többször felhívták a figyelmet – emlékeztet az elnök.

Nemes azért is tartja indokoltnak, sőt sürgetőnek a megfelelő béremelést, a közösségi közlekedésben az elmúlt években csak a munkavállalókra pakolt terhek nőttek drasztikusan, a jövedelmek viszont nem, vagy éppen csak alig észrevehetően, holott ebben az ágazatban kellene a legjobban megbecsülni az utasok tömegeiért felelős, nehéz munkát végzőket. Nemes szerint a szolgáltatás színvonalának megtartását a jelenlegi bérek és az időnként vállalhatatlan munkakörülmények miatt, valamint a tulajdonosok és a munkáltatók szemlélete miatt nem lehet továbbra is garantálni. Az EKSZ ezért a megfelelő béremelés mellett szemléletváltást, az áldozatos munkát végzők erkölcsi megbecsülését is elvárja – szögezte le az elnök.


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5