Tízezrek a Városligetben

Elfogadhatatlan a szegénység!

Békés és Vas megyéből, Észak- és Dél-Magyarországról érkezett bányászok, kohászok, kereskedők, vasutasok, vegyészek, pedagógusok, közszférában  egészségügyben, szociális területen dolgozók, és még hosszan lehetne folytatni a szakmák sorát, hallgatta végig május elseje szónokait a Városligeti fasorban. Idén, civil szervezetekkel közösen demonstráltunk. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László beszédében hangsúlyozta, hogy a bérhelyzet Magyarországon elfogadhatatlan. Tarthatatlan, hogy 1 millióan is többen élnek hazánkban a létminimum alatt. Célunk, ennek a helyzetnek a felszámolása.

A 2015. május elsején elhangzott beszédek

Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének beszéde ide kattintva érhető el

 

Székely Tamásnak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökének beszéde ide kattintva érhető el

Varga Andreának, az Autonóm Területi Szakszervezet elnökének, az Őszintén az Egészségügyért Akciószövetség tagjának a beszéde ide kattintva érhető el

Gulyás Balázs civil aktivista beszéde ide kattintva érhető el

Dr. Mészáros Balázsnak, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöksége és a KKDSz (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) elnöksége tagjának beszéde ide kattintva érhető el

 

Cikkek:

MNO/Hír TV: A munkavállalók rossz életminősége miatt demonstrálnak

Híradó.hu: A Magyar Szakszervezeti Szövetség az új Munka törvénykönyvét bírálta

VG.hu: MASZSZ: az EU legkiszolgáltatottabb dolgozói a magyarok

Hír TV: Május 1 - Sokakat sújt a dolgozói szegénység a szakszervezetek szerint. Kordás László és Palkovics Imre

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5