Konferencia a párbeszédről

 

EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS KOMPROMISSZUM A MUNKA VILÁGÁBAN
Lehetnek közösek a munkáltatók, a munkavállalók és a szakszervezet céljai

Kollektív szerződés, bértárgyalás, munkaügyi kapcsolatok, érdekképviselet – sem a dolgozók, sem a cégek szempontjából nem kell ezen kifejezésekre szitokszóként gondolni, derült ki a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 keddi, tatabányai konferenciáján.

Olykor még mindig érezhető egyfajta rossz szájíz a szakszervezet szó hallatán, ám többek között éppen az ilyen régi beidegződések eltüntetése is célja a HVDSZ 2000 rendezvényeinek.
- Szerettük volna, ha mindenki képviselteti magát a mai konferencián: munkavállaló, munkáltató és szakszervezet is – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Szabó Istvánné, a szervezet alelnöke. – Aktív párbeszédet ugyanis csak úgy lehet kialakítani, ha ismerjük minden oldal véleményét, és figyelembe is vesszük egymás érveit.
Ennek jegyében a TÁMOP 2.5.3.A-13/1-2013-0043 számú „Munkáltató és érdekképviselet közötti kapcsolat” című konferencia az együttműködésről szólt: mind a munkavállalók, mind a munkáltatók képviselői megismerhették a másik véleményét, a szakszervezetről pedig kiderült, hogy ugyan sok esetben egy fék szerepét tölti be, de olykor bizony szükség van megfelelő fékekre egy rendszer megfelelő működéséhez.
A hallgatóság munkajogi szakértők előadásaiból megtudhatta, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni egy kollektív szerződés megkötése vagy éppen a bértárgyalások során, de jó tanácsokat kaptak arra is, hogy hogyan lehet sikeresen együttműködni a másik oldallal.
A napot kerekasztal-beszélgetés zárta: a munkajogi szakértők és szakszervezeti tisztségviselők mellett a munkáltatói oldalt dr. Sámuel Emese, a tatabányai T-SZOL Zrt. igazgatósági tagja képviselte.
- Szükség van az együttműködési hajlandóságra és a kompromisszumkészségre a szakszervezettől – emelte ki az igazgató arra a kérdésre, hogy mit vár el egy cég a másik oldaltól az egyeztetések, tárgyalások során. – Szem előtt kell tartani, hogy mindenkinek megvannak a saját céljai, meg kell keresni a közös érdekeket és ezek mentén lehet együttesen továbblépni.
Noha sok esetben a munkáltatók elzárkóznak a szakszervezettől és az azzal való együttműködéstől, akár a korábbi rossz tapasztalatok vagy egyes személyek rossz hozzáállása miatt, a konferencia azonban rávilágított, hogy működhet jól és együttműködően is egy szakszervezet. Márpedig a támogató, de a napi munkát nem akadályozó szervezet mindenki elemi érdeke lenne: a résztvevők a nap végén kijelenthették, a jelek szerint a HVDSZ 2000 jó úton halad.

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5