A MASZSZ összehívatta a VKF-et

A szövetség újratárgyaltatná a bérmegállapodást

Kétszámjegyű minimálbéremelést szorgalmaz a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ezért kezdeményezésére újratárgyalhatják a tavaly megkötött két évre szóló 8 százalékos megállapodást. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) november 11-én ülésezett, az újratárgyalásról azonban egyelőre nem döntött a kormány.

Bővebben: A MASZSZ összehívatta a VKF-et

MASZSZ: Az utolsó védelmi bástya is elesett

Végleg megszűnnek a munkaügyi bíróságok, s a törvényszék elnöke fogja beosztani, melyik bíró, milyen ügyeket tárgyalhat. Vagyis, semmi garancia nincs arra, hogy továbbra is a munka világa területén korábban nagy gyakorlatot szerzett bírók ítélkezhetnek majd a munkavállalók peres ügyeiben. Ezzel az érdekérvényesítés utolsó fontos bástyája is elesett, így a kormány újabb határozott lépést tesz az érdekvédelmi rendszer totális lebontása felé – reagált a munkaügyi ítélkezés átalakításának hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Bővebben: MASZSZ: Az utolsó védelmi bástya is elesett

Ápolás, gondozás: kevés pénzért, embertelenül nehéz körülmények között

Méltatlanul alacsonyak a bérek, gyakran vállalhatatlanok a munkakörülmények, s rendszeresen csorbul az esélyegyenlőség elve is a sokak által lenézett gondozási, ápolási szektorban, ahol zömében nők dolgoznak. A szakgondozók Magyarországon átlagosan alig több mint 172 ezer forint forintért végzik embertelenül nehéz munkájukat, így nem csoda, hogy kritikus a munkaerőhiány a szakmában – hívja fel a figyelmet a Tisztes Munka Világnapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ csatlakozott az európai globális akcióhoz, amely idén a szektorban uralkodó tarthatatlan állapotokra hívja fel a figyelmet. A szövetség érdemi szociális párbeszédet kezdeményez.

Bővebben: Ápolás, gondozás: kevés pénzért, embertelenül nehéz körülmények között

Kordás László: Nyugdíjasok százezrei nyomorognak

Próbáljanak meg 28 500 forintos nyugdíjminimumból vagy akár 135 ezer forintból élni egy hónapig emberhez méltó körülmények között a kormány tagjai, s utána állítsák tiszta lelkiismerettel, hogy elfogadhatónak tartják a megalázóan kevés nyugdíjakat – javasolja a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ az Idősek Világnapja alkalmából is felhívja a figyelmet: a nyugdíjak annyira lemaradtak a bérektől, hogy szinte lehetetlen megélni belőle, több százezer idős ember nyomorog. A MASZSZ szerint a jelenlegi inflációkövető rendszerrel a kormány évente 250 ezer forinttól foszt meg mintegy 2,1 millió nyugdíjast.

Bővebben: Kordás László: Nyugdíjasok százezrei nyomorognak

MASZSZ Nyugdíjas tagozat: az idős emberek szavazata nem eladó

Végtelenül megalázónak és igazságtalannak is tartja a nyugdíjasoknak szánt 9 ezer forintos rezsiutalványt a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata.  A hirtelen ötlettel a kormány egyértelmű szándéka az idős emberek szavazatának megvásárlása az őszi önkormányzati választásokra. Felháborító, hogy a hatalom képviselői mindössze ennyire értékelik, sőt kihasználják az életük nagy részét tisztességben ledolgozott embereket – szögezi le a tagozat elnöke, Juhász László.

Bővebben: MASZSZ Nyugdíjas tagozat: az idős emberek szavazata nem eladó

Nekünk a magyar dolgozó az első!

A 2020. évi költségvetés jelen formájában a „munkaerőhiány költségvetése”: 2018-hoz képest két százalékponttal alacsonyabb béremelkedés, csökkenő kiadások a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban, csökkenő szakképzési és felnőttképzési támogatások jellemzik a jövő évet – állítja a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ismét elmarad a szembenézés azzal a ténnyel, hogy alacsony bérekkel nem lehet modern, a Nyugat-Európához felzárkózó gazdaságot építeni.

Bővebben: Nekünk a magyar dolgozó az első!

Németországban erősíti kapcsolatait a MASZSZ

A németországi anyacégeknél és a magyar leányvállalataiknál működő szakszervezetek közötti szorosabb együttműködésről, valamint az ágazati érdekvédelmi szervezetek közötti egyeztetésekről állapodott meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatmillió tagot számláló Német Szakszervezeti Szövetséggel (DGB) Berlinben.

Bővebben: Németországban erősíti kapcsolatait a MASZSZ

Kampányt indít a MASZSZ az EP-választáson való részvétel mellett

A demokráciának magában kell foglalnia a valóságos részvételt a politikai döntésekben, s a demokratikus részvételt a társadalomban és a munkahelyeken – ezt hirdette meg az Európai Szakszervezeti Szövetség az EP-választások kapcsán. A Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatja ezt, és mindenkit az európai parlamenti választáson való részvételre ösztönöz.

Bővebben: Kampányt indít a MASZSZ az EP-választáson való részvétel mellett


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5