GondoskodásSzakértőnket kérdeztük a nyugdíjbiztosításról

Kedves Kollégák, Kedves Tagok!

A gondoskodás és a biztonság mindnyájunk részére fontos kérdés és fontos feladat is. A SIGNAL IDUNA Biztosítóval immár 25 esztendeje működünk együtt a biztonság területén, hiszen több, mint 140 000 tagunknak nyújt csoportos élet-, és balesetszolgáltatást.

Az együttműködés kibővítését már régóta terveztük egy olyan irányba, ahol edukációs jelleggel a pénzügyi kultúra további javítására, az öngondoskodásra és az értékek védelmének fontosságára szeretnék felhívni tagjaink figyelmét. Ennek az új együttműködésnek a keretében figyelmetekbe ajánlom a SIGNAL IDUNA Biztosító alábbi cikkeit, amelyekből én is új ismeretekre tettem szert.

Hasznos olvasgatást, jó egészséget és biztonságot kívánok nektek!

Kordás László
elnök

Szakértőnket kérdeztük a nyugdíjbiztosításról

 

Szerencsére most már egyre többen tisztában vannak vele, hogy a pénzügyileg biztonságos nyugdíjas évekhez, minél előbb el kell kezdeni félretenni. Ezek a havonta megtakarított, akár kisebb összegek is, segítenek majd abban, hogy idős korunkra stabil pénzügyi alapot teremtsünk, és méltó körülmények között élhessünk. Minél később kezdünk el megtakarítani, annál nagyobb összeget kell havonta félretennünk, hogy elérjük célunkat.

A nyugdíj megtakarítás hosszú távú elköteleződést jelent, így nem árt, ha időt szánunk arra, hogy beszerezzük a megfelelő információkat, hogy melyik konstrukció a legkedvezőbb számunkra.

Szakértőnket, Bánki Gábort, a SIGNAL IDUNA Biztosító Belső értékesítési hálózati személybiztosítási támogatóját kérdeztük arról, hogy leendő ügyfeleinket mely kérdések foglalkoztatják a leggyakrabban a nyugdíjbiztosítások kapcsán.

Az első és talán leggyakrabban feltett kérdés: Mi a különbség a magánnyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás között?

A két konstrukció jelentősen különbözik egymástól. A magánnyugdíjpénztári befizetések, gyakorlatilag az állami nyugdíjalap egy speciális zsebébe történt befizetések voltak, amiket a magánnyugdíjpénztárak kezeltek. Voltak évek, amikor az állam kötelezte a munkavállalókat, hogy lépjenek be magánnyugdíjpénztárba, mert a munkáltatónak kötelező volt a nyugdíjjárulék egy részét magánnyugdíjpénztárba utalni. 2011-ben az állam bezárta ezt a lehetőséget, és a magánnyugdíjpénztári tagoknak nyilatkozniuk kellett, hogy az addig befizetett összeggel visszatérnek-e az állami nyugdíjkasszába, vagy befizetéseiket továbbra is saját számlájukon a választott magánnyugdíjpénztárban hagyják. A bizonytalanság miatt, a magánnyugdíjpénztári tagok jó része döntött úgy, hogy visszatér az állami nyugdíjrendszerbe.

A nyugdíjbiztosítás ezzel szemben, a biztosítók által kínált teljesen privát megtakarítási forma, ami majd az állami nyugdíj mellé kiegészítést jelent az előtakarékoskodók számára. A nyugdíjbiztosítás megkötésével a biztosított is és az állam is jól jár, hiszen kevesebb szegény nyugdíjas lesz a jövőben.

A második kérdés: Hogyan alakul a kifizetés a folyamatosan emelkedő nyugdíjkorhatár miatt?

A nyugdíjcélú megtakarítási konstrukciókban, általában be van építve a nyugdíjkorhatár lekövetése. Vagyis, ha időközben emelkedik a nyugdíjkorhatár, akkor a nyugdíj célú megtakarítás csak akkor vehető fel, ha a szerződő eléri a számára érvényes nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíjbiztosítás esetében azonban más a helyzet. A nyugdíjbiztosításoknál a szerződéskötés időpontjában aktuális nyugdíjkorhatárt rögzítik, így ha időközben emelkedne a szerződéskötőre vonatkozó nyugdíjkorhatár, akkor is a kötés évében rá érvényes időpontban juthat megtakarításához.

A harmadik kérdés: Mi történne akkor, ha eltörölnék a befizetések után járó adókedvezményt?

Igen, a 20%-os adókedvezmény rendkívül nyomós érv, de ezen kívül azért van még más pozitívuma is egy nyugdíjbiztosításnak. Ilyen például, hogy a biztosítók jelenleg magasabb hozamokat tudnak elérni, mintha lekötés nélkül bankszámlánkon vagy bankbetétben tartanánk a pénzünket.

A nyugdíjbiztosítás mellett szól az az érv is, hogy életbiztosítási és rokkantsági védelmet is nyújt. Sőt, a szerződő nyilatkozhat arról is, hogy ha tragédia következne be, ki legyen a haláleseti kedvezményezett. Még egy nagy előny van a nyugdíjbiztosítások kapcsán, a személyes tanácsadás. Szinte az összes biztosító tanácsadók segítségével veszi fel a kapcsolatot nyugdíjbiztosítás iránt érdeklődő ügyfeleivel, így a felmerülő kérdésekre, azonnali válaszokat kaphatunk.  

A negyedik kérdés, ami talán mindenkiben felmerül: Mi van akkor, ha olyan élethelyzetbe kerülünk, hogy nem tudjuk tovább fizetni a nyugdíjbiztosítást?

Ez egy hosszú távú befektetés, de erre az eshetőségre is felkészültek a biztosítók. A szerződőnek több lehetőséget is nyújt a nehéz időszak átvészelésére úgy, hogy ne érje jelentős anyagi veszteség.

Az egyik lehetőség a tartam alatti 6 hónapos díjszüneteltetési lehetőség, a másik, pedig a díjmentesítés. Az első egy átmeneti megoldás, és egy rövidebb időszak pénzügyi nehézségét tudja kezelni, a díjmentesítés pedig a további befizetési kötelezettségek alól mentesíti az ügyfelet. A szerződő az addigi megtakarításait, a szerződéskötés időpontjában megállapított időben megkapja, és a megszerzett adókedvezményt sem kell elbuknia.

Az ötödik fontos kérdés: Mi történik, ha az adókedvezményt már nem tudja a szerződő igénybe venni?

Erre is van megoldás! Ha a szerződő bármilyen okból kifolyólag elveszíti az adó visszatérítési lehetőségét (KATA-s lesz, családi adókedvezmény mértéke akkora, stb.), akkor lehetősége van szerződőt cserélni. Így a szerződésre továbbra is igénybe vehető az adójóváírás, igaz másnak az adó visszatérítésével, de ez egy teljesen legális forma. Arra is van lehetőség, ha az ügyfél újra igénybe tudja venni az adójóváírást, akkor vissza tudja állítani az eredeti állapotot és jogilag újra ő lehet a szerződő.

Figyelmükbe ajánlom az alábbi oldalt, ahol további információkat olvashatnak a nyugdíjbiztosításról és kollégáink segítségét is igénybe vehetik:

2020. október 16.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.