GondoskodásA vagyonbiztosítások legnagyobb kockázata: az alulbiztosítottság!

Kedves Kollégák, Kedves Tagok!

A gondoskodás és a biztonság mindnyájunk részére fontos kérdés és fontos feladat is. A SIGNAL IDUNA Biztosítóval immár 25 esztendeje működünk együtt a biztonság területén, hiszen több, mint 140 000 tagunknak nyújt csoportos élet-, és balesetszolgáltatást.

Az együttműködés kibővítését már régóta terveztük egy olyan irányba, ahol edukációs jelleggel a pénzügyi kultúra további javítására, az öngondoskodásra és az értékek védelmének fontosságára szeretnék felhívni tagjaink figyelmét. Ennek az új együttműködésnek a keretében figyelmetekbe ajánlom a SIGNAL IDUNA Biztosító alábbi cikkeit, amelyekből én is új ismeretekre tettem szert.

Hasznos olvasgatást, jó egészséget és biztonságot kívánok nektek!

Kordás László
elnök

A vagyonbiztosítások legnagyobb kockázata: az alulbiztosítottság!

Sokan csak egy káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a vagyontárgyukra (pl.: lakásukra) kötött biztosítás nem fedezi a tényleges kár összegét és a biztosító nem a teljes veszteséget, hanem annak csak egy részét téríti meg. Ennek oka: az alulbiztosítottság.

De mit is jelent is jelent ez a fogalom pontosan?

Az alulbiztosítottság azt jelenti, hogy a vagyontárgy (pl.: a lakásunk) tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget*. Magyarul a vagyontárgyunk kisebb összegre lett biztosítva, mint amennyit valójában ér.

Mit kell tennünk, hogy elkerüljük az alulbiztosítottságot?

Amikor megkötünk egy lakásbiztosítási vagy egy társasház biztosítási szerződést, akkor a biztosítók rendszerint felajánlják azt a minimális biztosítási összeget (négyzetméter árat), amit, ha az ügyfél elfogad, mentesülhet az alulbiztosítottság alól. A négyzetméter árnál a biztosítók több tényezőt vesznek figyelembe, ilyenek pl.: a lakás mérete, elhelyezkedése, építésének ideje, építésének módja, stb. A biztosítási összeget azonban célszerű időszakonként felülvizsgáltatni, hiszen főleg az utóbbi években, rohamléptekben változott az ingatlanok ára, így fontos, hogy időszakosan, biztosítónkkal egyeztessünk a biztosítási összeg változásáról.  

Természetesen az alulbiztosítottság témakörénél nem csak magára a lakásunkra kell figyelni, hanem, a lakásban található ingóságokra is. Az ingóságok érteke általában a szerződés megkötésének időpontjától mindig változik, hiszen bővítjük, vagy éppen cseréljük ingóságaink körét. Ha időközben vásárolunk egy nagyobb értékű vagyontárgyat, pl.: egy új nagyobb értékű televíziót vagy ékszert, festményt, stb. vagy éppen felújítjuk lakásunkat és új bútorokat, berendezéseket vásárolunk, akkor szintén célszerű a biztosítónkkal egyeztetni a biztosítási összeg változásáról.

FONTOS, hogy mindig olvassuk el a biztosítási feltételeket! Ha valamit nem értünk és kérdésünk van, egyeztessünk biztosítónkkal vagy biztosítási tanácsadónkkal.

Mit történik kár esetén, ha alulbiztosítottak vagyunk?

Az alulbiztosítottság következménye az ún. pro rata (aránylagos) kártérítés, ami azt jelenti, hogy káresemény esetén a kárunk csak egy részét fizeti ki a biztosító. Lássunk egy példát: a biztosított vagyontárgyunk (pl.: lakásunk) tényleges értéke 30 millió forint, ám a megkötött lakásbiztosításban a biztosított épület tényleges értékeként (biztosítási összeg) 15 millió forint szerepel. Ebben az esetben teljes kár esetén (pl.: ha egy tűzeset miatt megsemmisül otthonunk) a biztosító legfeljebb ezt az összeget - azaz legfeljebb 15 millió forintot - fogja kifizetni a károsultnak. Részkár esetén tehát, ha csak az otthonunk egy része semmisül vagy sérül meg, szintén csak a kárösszeg - példa szerinti- 50%-át téríti a biztosító.  

Tehát a biztosító csak olyan arányban téríti meg a kárt, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értékét biztosították, hiszen a biztosító a vagyontárgy értékének csak egy része után szedett biztosítási díjat.
Ezért nagyon fontos, hogy a vagyontárgy tényleges értéke és a biztosítási összeg egyezzen.

Mit tehetünk az alulbiztosítottság ellen?

Időszakosan vegyük fel biztosítónkkal (biztosítási tanácsadónkkal) a kapcsolatot és nézessük át a szerződésünket, hogy az ingatlanpiaci változásoknak megfelelően a biztosításunkban szereplő   biztosítási összeg, követi-e a változásokat. Az ingóságaink tekintetében is gondoljuk végig, hogy volt-e a lakásban felújítás, vásároltunk-e nagyobb értékű vagyontárgyakat, hiszen akkor az ingóságainkra kötött biztosítás összeget is módosítanunk kell.  

Az otthonunk az egyik legnagyobb vagyontárgyunk. Ha még nincs lakásbiztosításunk, akkor mindenképpen célszerű kötni egyet, hiszen egy káresemény esetén, pláne egy teljes megsemmisülés esetén, sokunknak szinte lehetetlen annak önerőből történő pótlása.

10% kedvezmény szakszervezeti tagoknak a SIGNAL Lakásbiztosítás árából!

Ha SIGNAL lakásbiztosítás iránt érdeklődne, kérjük, írjon a  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   e-mail címre. Kérjük, adja meg nevét, telefonszámát, e-mail címét, és a település nevét, ahol a biztosítást szeretné megkötni. Munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot. A szakszervezeti tagoknak a SIGNAL lakásbiztosítás árából 10% kedvezményt biztosítunk. A biztosítási tanácsadás ingyenes és nem jár semmilyen kötelezettséggel. Az adatvédelmi tájékoztatót itt olvashatja.

*Biztosítási összeg: a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.