IPARI ÁGAZATI TAGOZAT

101.018.- forint adomány

VDSZ támogatás a konzultációs levelekből

A vegyipari szakszervezet (VDSZ) immár harmadszor szervezett gyűjtést jótékonysági célra a nemzeti konzultációs levelekből. Ezúttal a leukémiás gyerekek gyógyulásához járulnak hozzá a lapok bezúzatása, és használt papírként való értékesítése után megkapott pénzből. A mintegy 600 ezer bezúzott papírért járó 101.018.- forintot az EGYÜTT A LEUKÉMIÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY javára adták át a szervezet képviselőjének.

Bővebben: 101.018.- forint adomány

Ismét igazat adtak a szakszervezetnek

A HONSA-val szemben

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak adott igazat a német érdekeltségű pécsi céggel, a Honsával szemben. A társaságtól 2013 novemberében 7 szakszervezeti vezetőt vagy hangadót rúgtak ki, ezidáig tényleges következmények nélkül.
A közigazgatási bíróság elutasította a Honsa keresetét, és igazat adott a céget határozatában elmeszelő EBH-nak. Mint ismert: a német tulajdonú pécsi Honsa kirívóan szakszervezet-ellenes magatartásával hívta fel magára a figyelmet.

Bővebben: Ismét igazat adtak a szakszervezetnek

27. Vasas Nyári Egyetem

2015. július 2-3.

"Nyíregyháza ad otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyári egyetemének. A kétnapos rendezvényen a szakszervezetet érintő témákról hallhatnak előadásokat a résztvevők..."

Bővebben: 27. Vasas Nyári Egyetem

NYDSZ – János-ünnepély

Ünnepel a nyomdásztársadalom és a szakszervezet

1860-ban, Visegrádon rendezték meg az első János-ünnepélyt, a nyomdásztársadalom ünnepi seregszemléjét. Idén is Kamaraerdő a helyszíne a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete által szervezet rendezvénynek. Kicsik és nagyok, munkahelyi közösségek és egyedül érkezők, beszélgetni, szórakozni, vagy éppen sportolni vágyók egyaránt kellemes napot tölthetnek el 2015. június 27-én a szabadban.
Ünnepi műsorra is sor kerül a nap folyamán. A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete kongresszusi döntése értelmében „NYDSZ Díj”-ban részesíti azokat, akik színvonalas, kiemelkedő munkát végeztek a közösségért. Ez a kitüntetés a sikeres, eredményes szakmai életpályának szól. A nyomdászközösségért, a szakszervezetért végzett hűséges, alkotó, irányító, szervező tevékenységnek.

Bővebben: NYDSZ – János-ünnepély

Dunaújváros

XXXIX. Vasas- és Kohásznap

Ezúttal is a dunaújvárosi folyópart adott keretet az immár harminckilencedik alkalommal megrendezett Vasasnapnak. A több ezer ember részvételével zajló egész napos rendezvényt EvgenyTankhilevich, a Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese köszöntötte, majd nyitotta meg az eseményt. A szakszervezet részéről Spieglné Balogh lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, majd Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke beszélt a résztvevőkhöz. Az elnök beszédében kihangsúlyozta, hogy a válságból való kilábalásban hatalmas áldozatot hoztak a dolgozók, hogy a cégcsoport átvészelje ezt a nehéz időszakot. Erre olyan környezetben került sor, amelyben eltörölték a korkedvezményes nyugdíjat, sőt – az előzetes ígéretekkel szemben – még csak a kormányzati egyeztetések sem került sor.  

Bővebben: Dunaújváros

Eredményes szakszervezeti munka

Rendezték a sztrájkra készülő magyar turbinaszerelők bérét...

Szakszervezeti nyomásra meghátrált a General Electrichez tartozó Granite Hungary vezetése: megszüntette a magyar turbinaszerelők súlyosan hátrányos megkülönböztetését, s egy úgynevezett stabilitási megállapodást kötött velük. A Granite a vegyipari szakszervezet közbenjárására, s az egyenlő bánásmód kiharcolásáért tervezett világméretű akciójának hírére rendezte a magyar szerelők bérét és munkakörülményeit. A VDSZ példaértékűnek minősíti a történteket.

Bővebben: Eredményes szakszervezeti munka

Honsa ügy

Két év után születhet ítélet

Június 26-án folytatódik az a munkaügyi per Pécsen, amit a Honsa Kft. hét elbocsátott dolgozója indított volt cége ellen. A német autóalkatrész gyártó cégnél 2013 szeptemberében 45 dolgozó megalakította a szakszervezetet. Néhány hét múlva az érdekképviselet hét tisztségviselőjének felmondott a Honsa vezetése. Az elküldött dolgozók úgy látták, hogy érdekvédelmi munkájuk miatt kellett távozniuk, a vezetés viszont átszervezéssel indokolta a leépítést.

Bővebben: Honsa ügy

ILO kongresszus

Éles kritika

 

Élesen kritizálta a magyar kormány szakszervezet-ellenes politikáját az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) genfi konferenciáján a felszólalásában Székely Tamás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a mintegy 190 csatlakozott tagállam munkaadóit, munkavállalóit és kormányokat tömörítő szervezet éves tanácskozásán beszélt, egyebek mellett a magyar munkavállalók egyre rosszabb helyzetéről, a hatalomnak az érdekvédelmi szervezeteket erősen megosztó politikájáról, valamint a drámaian romló munkavédelmi állapotokról.

Bővebben: ILO kongresszus

Építők Napja

Minden év június első vasárnapján

Immár több mint ötven éve, minden év június első vasárnapján ünnepli mintegy 300 ezer építő- és építőanyag-iparban dolgozó az Építők Napját. Idén június ötödikén, a Vasas Szakszervezetek Székházában tartották meg a központi ünnepséget, amelyen  az építőiparban dolgozókat a kormányzat és a szakmai szervezetek képviselői, a mérnöki kamara, a szakszervezet tisztségviselői köszöntötték.

Bővebben: Építők Napja

Világméretű mozgósítás az egyenlő bánásmódért

A VDSZ kiáll a magyar turbinaszerelőkért

Világméretű szolidaritási mozgalmat indít a magyar turbinaszerelőkért a vegyipari szakszervezet. A VDSZ a General Electric hez tartozó Granite Hungary munkavállalóiért kéri a mintegy 23 millió tagot képviselő IndustriAll segítségét a mozgósításhoz. A hazai szerelőknek ugyanis kevesebb bért ad, átveri, hitegeti, és rosszabb feltételekkel dolgoztatja a nemzetközi cég szerte a világban, mint más országok munkavállalóit. Precedens értékű akció indulhat a magyarokért, a nemzetközi egyenlő bánásmód kiharcolásáért.

Bővebben: Világméretű mozgósítás az egyenlő bánásmódért


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...

kep5