Közlekedési ágazati tagozatTAGOZAT HÍREIKivételes egyetértés?

KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

Kivételes egyetértés?


Kormányzati, szakszervezeti közös program alakul

Kivételesen egyetért a kormányoldal és a szakszervezet néhány, a közlekedést érintő problémában, egyebek között abban, hogy a járművezetést is szakmának kell minősíteni, rendezni kell a korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetésekor bent ragadt úgynevezett töredékidőt, s abban is, hogy a közlekedés területén is fontos az ágazati kollektív szerződés. A megoldásért akár közös cselekvési program alakulhat – derült ki a Közlekedési Egyeztető Fórum (KEF) tagjai a tegnapi ülésén, amelyen Fónagy János is részt vett. Az államtitkár szerint azonban a munkaerőhiány nem olyan súlyos az ágazatban, hogy azzal külön foglalkozni kell.  A szakszervezetek ezzel nem értenek egyet.

Közös cselekvési program elindítása körvonalazódott a Közlekedési Egyeztető Fórum tegnapi ülésén, amelyen ezúttal – a KEF egy évvel ezelőtti megalakulása óta most először – a kormányoldal részéről Fónagy János államtitkár is részt vett – tudatta Nemes Gábor, a Magyar Szakszervezeti Szövetség szóvivője, a MASZSZ közlekedési tagozatának vezetőségi tagja.  A parlamenti pártok, a települési önkormányzatok, valamint a konföderáció közlekedési tagozata, a közúti-, a személy- és teherfuvarozási, valamint a városi közlekedés képviselői havonként egyeztetnek ezen a fórumon az ágazatot érintő problémákról azért, hogy minden szereplő a maga módján és lehetőségei szerint, de összehangoltan segítse a megoldást. 

A tegnapi ülésen kiderült, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hajlandó a jövőben is tárgyalni, s a szakszervezetekkel közösen elérni, hogy a járművezetés szakmunkának minősüljön, s így a kamionosok és buszsofőrök is megfelelő bérért és ne segédmunkásoknak járó fizetésért dolgozhassanak. A kamionos szakmát külön iskolai rendszerben kellene oktatni – mondta Fónagy –, hiszen az a járművezetésnél jóval összetettebb, idegen nyelv ismeretét, a VÁM szabályait is felölelő munka. Az államtitkár szerint a „szakmásításra” jó esély van, hiszen erre már korábban születtek konkrét kormányzati elképzelések is, ez tehát nem újdonság.

A fórumon Kordás Lászlónak, a MASZSZ elnökének a felvetésére ismét előkerült a megszüntetett korkedvezményes nyugdíjrendszer, s annak következménye, az úgynevezett töredékidő rendezésének a sürgőssége. Erre többször is ígéretet tett az illetékes tárca – NGM –, ám a mai napig nem történt semmi az ügyben. Ezzel kapcsolatban Fónagy János ígérte: az ügyre levélben hívja fel Cseresnyés Péter államtitkár figyelmét.

Az ülésen körvonalazódott közös fellépés lehet a jövőben az ágazati kollektív szerződéskötés támogatásáért is, ami nagy előrelépést jelentene az ágazatban, hiszen a bértárgyalások során különösen fontos szerepe van – szögezték le a fórum résztvevői.  Nem született viszont egyezség – legalábbis a tegnapi megbeszélésen – a súlyos munkaerőhiány megszüntetésére vonatkozó közös fellépésről, mert az államtitkár szerint nem olyan mértékű, hogy sürgős beavatkozást igényelne. A szakszervezetek ezt másként látják, ezért továbbra megoldást sürgetnek, erre konkrét javaslatuk is van, amelyet bármikor a döntéshozók asztalára tesznek – szögezte le Nemes. Az ülésen szóba került a szakszervezeti törvény kidolgozása is, amelyet a MASZSZ a közelmúltban megkezdett, s más konföderációkkal való egyeztetést követően terjeszt majd a döntéshozók elé.

Ezen a megbeszélésen sem maradhatott ki a közlekedési modell kidolgozásának a sürgetése, az ágazat finanszírozásának a hiányosságai, az ütemezett menetrend kialakítása. Az államtitkár szerint a szakszervezeteknek az egységes közlekedési rendszer megvalósítására valamint egy átfogó közlekedési rendszer kialakítására vonatkozó kérés már nem időszerű, hiszen a reform már megtörtént – például a MÁV és a Volán-társaságok racionalizálásakor, vagy a párhuzamos járatok megszüntetésekor – és sok egyéb kérdést is a 2013-ban elfogadott egységes közlekedési rendszer rendezett. A szakszervezetek szerint azonban az abban foglaltak nem, vagy alig működnek, ezért tételesen újra  kell gondolni, szükség esetén kiegészíteni, és a gyakorlatban alkalmazni a változtatásokat.


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5