Közlekedési ágazati tagozatTAGOZAT HÍREIA szakszervezet korábban is többször szólt: veszélyes a 3-as metró

KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

A szakszervezet korábban is többször szólt: veszélyes a 3-as metró


Az „árulkodókat” kirúgással fenyegették
Kérjen bocsánatot a BKV vezetése azoktól az alkalmazottaitól, akiket tavaly meghurcoltak azért, mert nyilvánosságra hozták, hogy életveszélyes a 3-as metró, s ez a veszély az ott dolgozókat is naponta fenyegeti! Erre az Egységes Közlekedési Szakszervezet szólítja fel a menedzsmentet annak kapcsán, hogy a főpolgármester most a már jóval korábban jelzett műszaki problémákra hivatkozva határozottan utasította a cég vezérigazgatóját, állítsa le a metrót, amint azt indokoltnak tartja.

Csúnyán meghurcolták tavaly azokat a BKV-s szakszervezeti vezetőket és tagokat, akik a 3-as metró tragikus műszaki állapotáról panaszkodtak nyilvánosan, s a Népszabadság újságírójának elmondták azt is, hogy nemcsak menet közben, hanem a kocsiszínben és az úgynevezett tárolóban, a karbantartás folyamán is veszélyben vannak. A „kibeszélő” embereket a cégvezetés fegyelmi tárgyalásokra citálta,s  ezzel megfélemlítették őket – idézi fel a történteket Nemes Gábor. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta, miután egy érdekvédelmi vezető nemcsak a metró tragikus állapotára, hanem a munkavégzés körülményeire, az esetenként veszélyes helyzetekre is felhívta a nyilvánosság figyelmét – mivel a cégen belül hiába jelezték többször is a problémákat –, a cégvezetés több szakszervezeti tag meghallgatását is elrendelte, ezeket jegyzőkönyvekben is rögzítettek, a másolatot máig őrzik az érintettek. Névtelenséget ígértek nekik, ám mire visszaértek a munkahelyükre, a csoportvezető mindenki előtt kirúgással fenyegette őket - állítják többen egybehangzóan.

Ráadásul, az „elbeszélgetésnek” nem az volt a célja, hogy a felső vezetők is megtudják, milyen komoly gondok vannak a 3-as metró körül, s hogy milyen szabálysértésre kényszeríti egyik, másik csoportvezető, s egyes helyi kiskirályok a beosztottakat, hanem az, hogy megfélemlítsék, és elhallgattassák a „renitenseket”- idézték fel az akkor történteket az érintettek.

Meghurcoltak, megfélemlítettek, megaláztak több embert egy évvel ezelőtt azért, mert őszintén elmondták azt, amit mostanában harsányan hirdet a főpolgármester: a 3-as metró olyan kritikus műszaki állapotban van, hogy bármelyik pillanatban le kell állítani, mielőtt még tragédia történne.

Az EKSZ ezek után elvárja, hogy a cégvezetés nyilvánosan ismerje el: igazuk volt azoknak az embereknek, akiket ebben az ügyben annak idején pellengérre állítottak, s fegyelmivel fenyegettek. A szakszervezet erre írásban is felszólítja Bolla Tibor elnök-vezérigazgatót, s erről Tarlós István főpolgármestert is értesítik – szögezte le Nemes.  

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5