Közlekedési ágazati tagozatTAGOZAT HÍREIBérajánlást sürgetnek a köztulajdonban álló vállalatok szakszervezetei

KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

Bérajánlást sürgetnek a köztulajdonban álló vállalatok szakszervezetei



A mai Magyarországon a köztulajdonban álló vállalatoknál a munkavállalók érdekérvényesítési lehetőségei – a hatályos Mt. korlátozó szabályozásának, továbbá a tripartit érdekegyeztetés sajátosságainak köszönhetően – meglehetősen korlátozottak.

Ebből a helyzetből való kitörési útként a köztulajdonban álló, közszolgáltató munkáltatóknál működő szakszervezetek – köztük a Vasutasok Szakszervezete- november 23-án egyeztetést tartottak a szektor foglalkoztatási-, bérezési problémáiról.

A megbeszélés eredményeként – és tekintettel a minimális bérekről született bérmegállapodásra, valamint a kormány által meghirdetett bérfelzárkóztatási programra, a résztvevők egyetértettek abban, hogy a köztulajdonban álló munkavállalókra vonatkozóan feltétlenül szükséges kormányzati szintű bérajánlás kiadása.

Ennek mértékéről, lehetséges forrásairól és a végrehajtás módjáról, annak részleteiről mielőbbi konzultációt kezdeményeznek a nemzetgazdasági miniszternél.

A résztvevők által aláírt kezdeményezés itt elolvasható.

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5