Közlekedési ágazati tagozatTAGOZAT HÍREIBKV - Most robbant a bérbomba

KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

BKV - Most robbant a bérbomba


Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok

Robbant a béremelési bomba: százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok, mert megelégelték, hogy ők még csak ígéretet sem kapnak a fizetésemelésre, miközben az állami cégeknél megkezdődhet az a program, amelynek eredményeként 3 év alatt összesen 30 százalékkal emelik a béreket. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet tegnap kezdődött akciójának híre futótűzként terjedt a cégen belül, s már az első nap végére több százan kitöltötték és aláírták a felmondási nyomtatványt, amely az EKSZ páncélszekrényébe fog kerülni, s a kilátástalanság miatt felbőszült járművezetők és karbantartók egy hónap múlva élesíthetik be – jelentette be az elnök. Mivel az országban általános a munkaerőhiány, az emberek egyre kevésbé tartanak attól, hogy munka nélkül maradnak.

Pár nappal ezelőtt még „csak” forgalomlassító akciósorozatot helyezett kilátásba az Egységes Közlekedési Szakszervezet arra az esetre, ha a BKV vezetése a hét nap leteltével sem kezd érdemi tárgyalásokat a béremelésről, s nem tesz konkrét ajánlatot a várható mértékre. Még a fele sem telt el a kitűzött türelmi időnek, amikor érkezett a hír: hosszú várakozás után a kormány engedélyezte az állami tulajdonú cégeknek ígért béremelés végrehajtását, így hamarosan elkezdődhet a kifizetés. Ettől robbant a bomba a BKV-nál – mondta Nemes Gábor, az EKSZ elnöke –, hiszen az önkormányzati cégeknél még csak érdemi tárgyalást sem lehetett kezdeni a százalékokról. A BKV-s munkavállalók körében szinte vágni lehet a feszültséget, sokan azonnal sztrájkba lépnének, ám a sztrájktörvény miatt majdnem lehetetlen hatásos, erős nyomásgyakorlásra alkalmas munkabeszüntetést szervezni – szögezte le az elnök. Az akció, vagyis a felmondólevelek kitöltése és letétbe helyezése már az első napon – tegnap, március 10-én – annyira felgyorsult, hogy az ötletgazdákat, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetőit is meglepte: több gyűjtőponton – végállomások, garázsok, különféle üzemi területek –, több százan leadták már a felmondási szándékot jelző nyomtatványokat. Ezeket néhány napon belül összegzik, s a szakszervezet páncélszekrényébe kerül, arra várva, hogy egy hónap múlva beélesítsék. Hacsak addig nem kapnak érdemi béremelési ajánlatot.

Nemes szerint a folyamatosan növekvő munkaerőhiányban az emberek egyre kevésbé félnek attól, hogy munka nélkül maradnak, s egyre bátrabban követelik a jogaikat. Mivel a súlyos létszámhiánnyal küzdő állami cégeknél jelentősen emelik a béreket – a MÁV-nál és a Volánnál is –, ezek a társaságok felszippanthatják a BKV-tól menekülőket. Ez egy reális forgatókönyv, amely a cégnek nagyobb kockázatot jelenthet, mint a járművezetőknek – véli az elnök.

Nemes leszögezi: a felmondólevelek letétbehelyezése folytatódik. Elindult a lavina, amit csak megfelelő béremeléssel lehet megállítani.


 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Elfogyott a BKV-sok türelme, a szakszervezetek ma megkezdték a sztrájk előkészületeit, mert keveslik a cégvezetés makacsul kitartott 5 százalékos béremelési ajánlatát. A munkavállalói képviseletek kétszámjegyű emelést követelnek, ám konkrét mértéket,...


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5