Közlekedési ágazati tagozatTAGOZAT HÍREIÖnálló törvényt akarnak a szakszervezetek

KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

Önálló törvényt akarnak a szakszervezetek

Megelégelték a hitegetést a közlekedési szakszervezetek: Alkotmánybírósághoz fordulnak a korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetése után bennragadt, s a kormány többszöri ígérete ellenére a mai napig rendezetlen, úgynevezett töredékidő miatt – jelentette be a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozata a politikusokkal közös Közlekedési Egyeztető Fórum ülését követően. Önálló törvényt is akarnak az érdekvédők, ennek kidolgozáshoz már hozzá is láttak, hogy a mozgalom egyértelmű, pontosan szabályozott keretek között működhessen.

Megkezdték a szakszervezetek a mozgalom működését szabályozó és bizonyos szempontból védelmet nyújtó érdekvédelmi törvény kidolgozását – jelentette be a Közlekedési Egyeztető Fórum (KEF) idei, negyedik ülését követően Nemes Gábor, a MASZSZ közlekedési tagozatának szóvivője. Az érdekvédelmi törvény megalkotása régóta halogatott célja a mozgalomnak, s az elmúlt időszakban - a munka törvénykönyvében is rögzített szakszervezeti jogok drasztikus csökkentése miatt is - egyre időszerűbbé vált – hangzott el a szervezet napokban tartott ülésén. A KEF az a platform, amelyet néhány hónappal ezelőtt a közlekedés minden ágazatát képviselő szakszervezetek hoztak létre azért, hogy az érdekvédelem, a parlamenti pártok képviselői, civil szervezetek és önkormányzati szövetségek küldöttei hosszú idő után ismét rendszeresen egyeztessenek és a döntéshozók elé vigyék az ágazat problémáit, javaslatait. A kezdeményezéssel az a cél, hogy a politikusok – ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt – első kézből értesüljenek a munkavállalói gondokról, s megfelelő fórumokon képviseljék azokat – hangsúlyozta az ülésen Kordás László, a MASZSZ elnöke.

A KEF legutóbbi tanácskozásán megállapodtak abban is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a korkedvezményes nyugdíjrendszer 2014-es megszüntetését követően bennragadt, úgynevezett töredékidő – a már megszerzett, de be nem váltott kedvezményes évek – régóta halogatott rendezése érdekében. A töredékidő több tízezer, korábban korkedvezményre jogosult embert érint, aki után a munkáltatók emelt járulékot fizettek – 2014. december 31-ig – azért, hogy a veszélyesnek minősített munkakörökben dolgozók az öregségi korhatár előtt mehessenek nyugdíjba. A megszüntetés miatt tízezrek maradtak hoppon úgy, hogy a járulékuk már bent volt a központi kasszában. Volt, akinek már csak 3 nap hiányzott ahhoz, hogy újabb korkedvezményre jogosító évet szerezzen, de a megszüntetés miatt egy évvel tovább kellett dolgoznia. A bennragadt töredékidők elszámolására az elmúlt két évben többször is ígéretet tett a nemzetgazdasági miniszter, sőt írásban is vállalta az ügy rendezését, ám a mai napig nem történt semmi. A szakszervezet megelégelte a hitegetést, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul.  

A KEF  következő, októberi ülésére Fónagy János államtitkár is jelezte a részvételét, ami a szervezők reményei szerint azt jelenti, hogy a döntéshozói oldal is beszáll a szakszervezetek által kezdeményezett  egyeztetésbe.

Videó:

Alkotmánybírósághoz fordul a közlekedési szakszervezet (ATV)


 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5