KÖZLEKEDÉSI ÁGAZATI TAGOZAT

A vasutas szakszervezetek bejelentették

Megegyezés hiányában március elején országos sztrájk lesz

Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Bővebben: A vasutas szakszervezetek bejelentették

Sztrájkra készülnek a volánosok

Nulla százalék béremelési ajánlat - másodszor is



Sztrájkra készülnek a volándolgozók, miután ma, a második tárgyalási fordulón is nulla százalékos béremelési ajánlatot kaptak. Az ismételt sikertelenség kiverte a biztosítékot a szakszervezeteknél, olyannyira, hogy megalakították a sztrájkbizottságot.

Bővebben: Sztrájkra készülnek a volánosok

Sztrájkbizottság a BKV-nál

Betelt a pohár
Akár országos megmozdulás is lehet

Sztrájkbizottságot alakítottak, s rendhagyó sztrájkra készülnek a BKV-sok. A fővárosi közlekedési cég vezetése egyetlen fillér béremelést sem ajánl a dolgozóknak, létszámleépítésre készül, miközben például a garázsokban, egyes munkakörökben már így is a munkavédelmi és belső szabályzatok megsértését kockáztatva dolgoznak, időnként jelentősen túlterhelten az emberek. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet más ágazatokkal összefogva is készül egy meglepő tartalmú munkabeszüntetésre.
Sztrájkbizottságot alakított a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, hogy a készülődő munkabeszüntetéssel jelezze, súlyos gondok vannak a cégnél, ám ezt a menedzsment egyszerűen nem hajlandó meghallani, holott az EKSZ többször is jelezte – nyilatkozta Nemes Gábor elnök. A szakszervezetnél most az verte ki a biztosítékot, hogy a cégvezetés a tulajdonos mögé bújva még mindig nem tett béremelési ajánlatot, s úgy tűnik, hogy nem is akar.
A sztrájkkészültségnek azonban nemcsak ez, hanem az eddig felhalmozódott probléma összessége az oka, főként azért, mert a cégvezetés még csak kísérletet sem tesz arra, hogy komolyan vegye a szakszervezet jelzéseit, s megpróbálja orvosolni a gondokat. A szakszervezet szerint esetenként felmerül a gyanú, hogy az egészségre és a biztonságra veszélyes körülmények között dolgoztatják az embereket, időnként túlhajszoltan is.
Az EKSZ többször jelezte a szabálytalanságokkal kapcsolatos aggályát, és szóvá tette azt is, hogy nincs annyi karbantartói, műszaki területen dolgozó ember, hogy betarthassák az előírásokat. Gyakran egy szerelő van ott, ahol biztonsági okokból kettőnek vagy többnek kellene lennie, s ez esetenként életveszélyesen kockázatos – állítja Nemes Gábor.  Az elnök vérlázítónak és felelőtlenségnek tartja, hogy éppen ebben a helyzetben készül karbantartókat elbocsátani a cég vezérigazgatója, meg sem hallva a szakszervezet vészjeleit. És az már csak „hab a tortán”, hogy a BKV – és a főváros, mint tulajdonos – erre az évre egyetlen fillér béremelést tervez a dolgozóinak.
Betelt a pohár – jelentette ki az elnök –, s mivel a szakszervezet úgy látja, ezzel a cégvezetéssel nem lehet a tárgyalóasztalnál szót érteni, az EKSZ megkezdte a sztrájk előkészületeit, külső szövetségeseket keresett és talált is a harcához. Az alapprobléma ugyanis sok ágazatban, sőt mondhatnánk „rendszerszinten” azonos, ezért többen összefogva erősítik majd egymást. A közlekedésiek a pedagógusok miskolci tüntetésén is ott voltak, s hangsúlyosan jelen lesznek a február 13-ára meghirdetett központi demonstrációjukon is, mert úgy vélik, csak így, ágazatoktól független nagy összefogással lehet eredményeket elérni.
Nemesék tervezett akcióját egyébként a tervek és a jelenlegi állás szerint a szintén nulla százalékos béremelési ajánlatot kapott egyéb közlekedési ágazatok megmozdulása is erősítheti, s egymást kiegészítve akár országossá nőheti ki magát egy rendhagyó megmozdulássorozat.
 - Sztrájkolni fogunk, bár egyáltalán nem úgy, ahogy arra a cégvezetés ilyen helyzetben általában számít sőt, ezzel az akcióval – amelynek a részleteit később hozza nyilvánosságra a szakszervezet – még  az utasoknak sem a haragját, hanem sokkal inkább a szimpátiáját fogjuk kivívni – jelentette ki az elnök.
Az EKSZ a sztrájkbizottság megalakításáról levélben értesítette a BKV vezérigazgatóját.

 

Nincs megállapodás a MÁV-nál

Az egyeztetést követően

A MÁV-csoport vezetése 2,2 százalékos alapbér-emelést, az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítést, továbbá két alkalommal 25 000-25 000 forint egyszeri kifizetést ajánlott a február 8-ai szakszervezeti egyeztetésen. A Vasutasok Szakszervezete elnöke, Meleg János szerint a munkáltató legújabb ajánlata az eddigieknél közelebb van az érdekképviseletek elvárásaihoz, de még az alapbér és a kollektív szerződés tekintetében is tovább kell tárgyalni. Ha a MÁV nem ad kielégítő választ a mai tárgyaláson megfogalmazott szakszervezeti elvárásokra, be fogják jelenteni a sztrájkot - válaszolta Meleg János a sajtó érdeklődésére.

Forrás: VSZ.hu

 

Vasutasok Szakszervezete Választmánya

Sztrájk előtt  



A Vasutasok Szakszervezete Választmánya 2016. február 3-án határozatot hozott, hogy a Vasutasok Szakszervezete a MÁV Zrt. és leányvállalatainál folyó 2016. évi bértárgyalások eddigi eredménytelenségére tekintettel, a kollektív munkaügyi vitában részt vevő vasutas szakszervezetekkel közösen sztrájkot hirdet.
A Vasutasok Szakszervezete Választmánya felhatalmazta a VSZ Sztrájkbizottságát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a sztrájk előkészítése és sikeres megtartása érdekében.
A sztrájk pontos idejét, menetrendjét az együttműködő vasutas szakszervezetek február 8-án közös sajtótájékoztató keretében ismertetik.
Kérjük tagtársainkat és minden vasutast, hogy mindannyiunk közös érdekében támogassák a béremelésért folytatott küzdelmet és vegyenek részt a sztrájkban!

Vasutasok Szakszervezete

Forrás: VSZ

*

Frissítés: 2016. február 7. 16 óra 40 perc:

A MÁV-Csoport vezetése február 7-én (vasárnap) tárgyalásra hívta a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező vasutas szakszervezetek vezetőit. Az egyeztetésre február 8-án reggel kerül sor, ezért a február 8-án 10 órára tervezett sajtótájékoztatót elhalasztjuk. 
A tárgyalás eredményéről azonnal tájékoztatjuk Önöket. A szakszervezetek bíznak benne, hogy a tulajdonos az elmúlt napokban átértékelte álláspontját. A munkáltató által előterjesztett ajánlat függvényében jelöljük ki a sztrájkkal kapcsolatos sajtótájékoztató új időpontját."
 

Több szakma szolidaritása Miskolcon

Egy mindenkiért, mindenki egyért

 

A szakszervezeti jogok eltiprása ellen és egy érdekképviseleti vezető mellett protestáltunk több százan Miskolcon, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. székháza előtt február 3-án a MASZSZ Közlekedési Ágazati Tagozat felhívására. Vasutasok, autóbusz- és villamosvezetők, taxisok, teherfuvarozók bányászok, vegyészek, pedagógusok, hogy kiálljanak Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezetének elnöke mellett, akit hat hónap járműtakarításra ítélte az MVK vezetése, mert véleményük szerint megszegte a szabályzatot, amikor munka közben nyilatkozott egy tévétársaságnak.

Bővebben: Több szakma szolidaritása Miskolcon

Újabb érv a BKV-s létszámcsökkentés ellen

A szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordul

Szabálytalan, esetenként életveszélyes munkakörülmények miatt a munkavédelmi hatóságokhoz fordul a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet

Bővebben: Újabb érv a BKV-s létszámcsökkentés ellen

0 százalék? NEM!

A VOLÁN-os dolgozók munkája is 0%-os bérfejlesztést ér?

Megdöbbentek a Volán társaságoknál működő szakszervezetek: a munkáltatói szövetség egyetlen fillér béremelést sem adna erre az évre, a mai, első egyeztetésen ugyanis 0 százalékos ajánlatot tett.

Bővebben: 0 százalék? NEM!

Szövetségi összefogással

A tisztségviselők védelméért

A leghatározottabban tiltakozunk bármilyen megfélemlítési szándékkal szemben. Elfogadhatatlan, ha érdekvédelmi tevékenysége miatt akarnak bárkit is ellehetetleníteni.

Bővebben: Szövetségi összefogással

Csoportos létszámleépítésre készül a BKV Zrt.

EKSZ: most törvénytelen lenne a BKV-s létszámleépítés



Az elbocsátások mintegy száz munkavállalót érintenek majd - az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményben tiltakozik.  

Bővebben: Csoportos létszámleépítésre készül a BKV Zrt.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5